2005. szeptember

Vissza a Pharmaforte főoldalra

Prosztatarák ellen gránátalma
Kihelyezve: 2005. szeptember 27. [13:59]

 

Gránátalmából kivont hatóanyaggal sikerült megakadályozniuk a prosztatarák burjánzását amerikai kutatóknak.
 

A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a gyümölcs az emlőrák, illetve a bőrrák gyógyításában is sikerrel lesz alkalmazható. A gránátalma ugyanis több antioxidáns hatóanyagot tartalmaz , mint a zöld tea vagy a vörösbor – áll a Hasan Mukhtar vezette team tanulmányában. A Madisonban levő Wisconsin Tudományegyetem kutatói a Proceedingsben, az Amerikai Tudományos Akadémia szaklapjában publikálták eredményeiket.

A kutatók laboratóriumi körülmények között kezeltek prosztatarákos sejteket gránátalma-extraktummal. A tumorsejtek növekedése egyenes arányban csökkent a hozzáadott kivonat mennyiségének növelésével. A kutatók emellett agresszív emberi prosztatarák-sejteket ültettek egerekbe, majd a rágcsálókat a már említett gránátalma-kivonattal kezdték etetni. Ez esetben is redukálódott a tumornövekedés és a prosztataspecifikus antigén (PSA) koncentrációja is csökkent.

Az ezen eredmény eléréséhez használt kivonat napi egy-két gránátalma elfogyasztásának felel meg egy ember esetében.

[forrás: Galenus]